Iskolaújság Online

Minden, ami a Refiben történik…

Luther Márton élete

Luther Márton gyerek és ifjúkora (1483-1501)

Luther Márton (szülei még Luder Mártonnak nevezik el fiukat, Luthernek csak később nevezi magát) 1483. november 10-én született egy feszültségekkel, gondokkal és váltságokkal küszködő Németországba.

Luther apja egy paraszt fia, aki bányász volt. 1484-ben, Márton fiuk születése után Eislebenből Manzfeldbe költöztek, hogy az ottani rézbányák egyikében munkát vállaljon. A szerény vagyonnal rendelkező Luder megtalálta számítását, 1491-re Manzfeld legtekintélyesebb családjai közé tartozott. Luther édesanya, Margarete Luder, otthon a gyerekekről és nevelésükről gondoskodott. Luther véleménye szerint édesanyja szigorú nevelőnő volt.

Luthert öt éves korában apja a mansfeldi latin iskolába íratja be, ahol régi, középkori módszerekkel folyt az oktatás. A kis diákokba a szó szoros értelmében beleverték a latint, az írást és olvasást. Luther későbbi visszaemlékezéseiben csak “szamáristállónak” és “ördögiskolának” nevezte.

1497-ben Luther Magdeburgba küldi apja a sokkal igényesebb “közös élet testvérei” közé. 1498-ban Eisenachban folytatja tanulmányait és az ottani rokonaiknál lakik.

A család jó anyagi helyzete megengedte, hogy Luther 1501-ben tanulmányait az Erfurti egyetemen elkezdhesse. Apja minden nélkülözhető garast elsőszülött fia képzésére fordította, hiszen jó hírű jogászt és úriembert akart faragni Márton fiából.

Luther egyetemista Erfurtban (1501-1505)

Erfurti egyetemet 1392-ben alapították, Luther ifjúkorában a legfontosabb német egyetemek közé tartozott (a legfontosabb egyetemek Luther idejében), így apja választása egyértelmű volt.

A középkori egyetemi rendszer nem engedte a diákoknak a jelentkezés után a “magasabb” fakultánsok látogatását, így Luthernek is először az ún. hét szabad művészetet kellett hallgatnia. 1502-ben megkapja az akadémiai fokozatot, 1505-ben pedig magiszter lesz. Apja rendkívül büszke volt rá és remélte, fia, mint végzett jogász, a választófejedelem udvarában kap majd állást.

Luther – ahogyan a legendából ismerjük – 1505. július 2-án megfogadja, hogy beáll szerzetesnek. Luther fogadalmát megtartotta, melyen környezete nagyon meglepődött, hiszen Mártont életvidám embernek ismerték. Apja fenyegetése és a család rosszallása ellenére is belépett az Ágoston-rend erfurti kolostorába.

Luther Márton szerzetes (1505-12)

Egy nagy viharban – ahogy a legenda is elmondja (“A Villám”) – megfogadta, hogy szerzetes lesz. Ezen döntésen akkor sem akart változtatni, mikor barátai és fôleg édesapja a sikeres hallgatót tanulmányának befejezésére próbálták rábeszélni. 1505-ben kolostorba vonul és 1506-ban a szerzetesi fogadalmat tesz.

A szerzetesi élet nagyon megeröltető volt, Luther igyekezett minden szabályt pontosan be- és megtartani. A szerzetesek napjai imádkozással, böjtöléssel és munkával teltek. Luther a Bibliával szerzetesi évei alatt kerül közeli kapcsolatba.

1507-ben Luthert áldozópappá szentelték. Ebben az évben kezdi el teológiai tanulmányait Erfurtban. Skolasztikával foglalkozik, és itt kerül először kapcsolatba a humanizmus gondolataival. Szintén ekkor kezdi el az eredeti görög és héber nyelven tanulmányozni a Bibliát. (Bibliahumanizmus)

Luther Márton professzor Wittenbergben (1512-17)

Luther 1512-ben a teológia doktora lett és megkapja a wittenbergi egyetemen a “Leucorea”-t, a bibliai tanszéket. Előadásokat tart a Zsoltárok könyvéből (1514/15), magyarázza a Római levelet (1515/16), a Galata levelet (1516/17) és a Zsidókhoz írt levelet (1517/18).

Luther professzori évei alatt is vívódik, Isten kegyelmét keresi. A nagy felismerését a Római levél alapos tanulmányozása közben teszi. Megvilágosodik előtte, hogy az ember csakis kizárólag Isten kegyelméből igazulhat meg, nem pedig jócselekedetek által. “…mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: “Az igaz ember pedig hitből fog élni.”” (Róm.1,17)

Luther saját írásai szerint ezt a döntő felismerés a wittenbergi kolostor toronyszobájában érte (toronyélmény- Turmerlebnis).

Luther körül egy teológuskör alakul, melynek tagja volt Nikolaus von Amsdorf és Karlstadt (Andreas Bodenstein) is.

1514-ben Luther a wittenbergi városi templom prédikátora lett.

A 95. Tétel kihirdetése és következményei(1517-19)

előzmények

Luther 1514 óta nem csak a wittenbergi teológia professzora, hanem prédikátor is a várostemplomban, ezért az emberek lelkével és lelkiismeretével is neki kell törődnie.

Bizonyos idő után észrevette, hogy sokan wittenbergiek közül nem hozzá járnak gyónni, hanem a brandenburgi és anhaltsi városokba – mint pl. Jüteburgba vagy Zerbstbe – utaznak búcsúcédulát (elsősorban a Peter búcsúcéduláit) vásárolni.

A búcsúcédula árusítása, amely tulajdonképpen a gyónást helyettesítette, a lelki üdvösség megvásárlását jelentette, amit Luther teljes mértékben helytelenített. Szilárdan hitt abban, hogy mindenkinek egész életében Isten kegyelmében alázatosan bízva kell élnie.

A búcsúcédulákkal való kereskedés 1507-től kezdve drámaian megnőtt, mert a római kúriának és a búcsúlevelek németországi árusításával megbízott Albrecht von Brandenburg püspöknek egyre gyakrabban akadtak pénzügyi problémáik.

Johann Tetzel dominikánus szerzetes Anhalt és Brandenburg tartományokban árulta a búcsúcédulákat, mint egy vásári kofa, ezért sok legenda keletkezett róla. A korabeli tudósítások szerint Tetzelnél még a halottak bűneit is meg lehetett gyónni. Tetzel szólásmondása volt: “Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt”, azaz, “Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen” . Luther ezt élesen elítélte és heves tiltakozás váltott nála ki.

A 95 tétel kihirdetése 1517. október 31-én

1517. október 31-e előtt Luther már többször is prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon – miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta – írt egy levelet egyházi feletteseinek. Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt.

Az, hogy Luther ezen a bizonyos napon Luther a tételeit hangos kalapácsütésekkel valóban kiszegezte-e a wittenbergi vártemplom ajtajára, kérdéses, de legenda szól erről is. (A 95 tétel kihirdetésének legendája)

 A reakció

Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltől kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Huszt Jánost.

A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Először a pápát értesítették a “lázadásról”, majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le őt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.

Események 1519-ig

Luther kénytelen az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni.

A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tesznek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghal és az ország a császárválasztással van elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erővel folyik tovább.

A kiközösítés és a kiátkozóbulla elégetése (1520/21)

Luther véglegesen elhatárolja magát a pápaságtól.

A római kúria állandó támadásai miatt Luther kénytelen a vallási nézeteit önálló teológiává alakítani. Ezért 1520-21-ben három nagy reformátori írásán dolgozott: “A német nemzet keresztény nemességéhez”“Az egyház babiloni fogságáról” és “A keresztény ember szabadságáról”. Ezen írásaival teljesen elhatárolódik Rómától.

1520-ban ismét elindították ellene az eretnekpert. Ennek csúcspontja 1520. június 15., amikor is átokkal fenyegették meg, amennyiben tanítását nem vonja vissza.

A kiátkozóbulla elégetése és az egyházi átok.

Luther erre tüntetőleg reagál: 1520. december 10-én elégeti a pápai kiátkozóbullát (“Exurge Domine”), az egyházi törvénykönyvet és ellenfelei könyveit azon a helyen, ahol most Wittenbergben a Luther-tölgy található. Az elégetés közben halkan néhány latin szót mormolt, állítólag ezeket: : “Mivel megzavartad Isten igazságát, pusztítson el az örökös tűz.”

Ez a cselekedete végleges és visszavonhatatlan szakítás volt Rómától. A pápa 1521. január 3-án kimondta Lutherre az egyházi átkot.

V. Károly császár találkozott a lutherbarát hangokkal a tartományokban, és látta a lutheri tanítások hatását néhány fejedelemén, akik azt remélték, hogy Luther gyengíti a pápai kúria hatását a birodalmi politikára. Ezért kényszerült a császár Luthert meghallgatni. Meghívta a “lázadót” a wormsi birodalmi gyűlésre és kíséretet is ígért neki.

Luther a Worms-i birodalmi gyűlésen (1521)

Előzmények

Luthert a pápa egyházi átokkal sújtotta, ezzel eretneknek nyilvánították. A császár a fejedelmek nyomására idézte Wormsba Luthert, akit a fejedelmek saját céljaik elérésére akartak felhasználni. A birodalmi gyűlésem Luthernek vissza kellett volna vonnia tanításait. A fejedelmek, kik Luther oldalán álltak, abban reménykedtek, hogy a küszöbön álló események révén Róma politikai ereje Németországban gyengülni fog.

A hatalmas választófejedelem, a szász Bölcs Frigyes követelte, hogy Luthert meghallgatás nélkül ne átkozzák ki és ne tartóztassák le.

Az utazás Worms-ba

Luther 1521. április 2.-án indul el Wormsba. Már az odautazás sem volt az egyház által elvárt vezeklésmenet. A birodalmi gyűlésre utazás inkább egy diadalmenethez hasonlított, Luthert mindenhol lelkesedéssel fogatták. Útközben Eisenachban, Gothaban és Erfurtban prédikált. Wormsba, ahova április 16-án érkezett meg, a nép ünnepelve fogadta.

Luther fellépése a birodalmi gyűlésen

Luther fellépését a birodalmi gyűlésen tárgyilagos, okos és jól meggondolt fellépésként emlegetik. Kétszer kellett a császár előtt megjelennie és mindkét alkalommal egyértelműen felszólították, hogy tanítását vonja vissza. Luther viszont nem látott semmi bizonyítékot tételei és nézetei ellen, amely miatt kénytelen lett volna azokat visszavonni. “Amennyiben engem az Írás tanúságával vagy észérvekkel meg nem győznek, mert én a Pápának és a zsinatoknak nem hiszek, mivel bizonyos, hogy gyakran tévedtek és sajátmagukkal is ellentmondásba keveredtek, így én az általam idézett szentírási helyek alapján meg vagyok győzve lelkiismeretemben és Isten szavainak fogságában. Ezért nem akarok semmit sem visszavonni, mert a lelkiismeret ellen tenni nem lehet biztos és gyógyító sem. Isten segítsen meg engem! Ámen.”

Luther híres szavai “Itt állok és nem tehetek másképp! Isten segíts, Ámen!” valósziműleg nem Luthertől származnak.

Ezt túléltem!

Miután a tárgyalótermet elhagyta a következőt kiáltotta: “Ezt túléltem”. Elsőre túl is élte. Luther elengedték, nem letartóztatták le, mivel a védőlevele 21 nap szabad elvonulást biztosított, ezért április 25-én hazautazott.

Miután Luther és az őt támogató fejedelmek Wormsot elhagyták, a császár birodalmi átokkal sújtotta Luthert: bárki szabadon üldözhette és megölhette. A visszaúton Wittenberg felé május 4-én a Bölcs Frigyes fejedelem utasítására Luthert elrabolták. (Luther tudott erről) . Luther eltüntetésével biztonságát garantálni tudták, mivel eltűnt a szemek elől – még az a hír is kerengett, hogy meghalt. Ez az akció a választófejedelemnek arra is jó volt, hogy saját magát veszélybe ne sodorja, hiszen egy eretneket rejteget.

Luthert Wartburgba vitték, így a reformációnak maradt ideje elterjedni.

Luther Wartburgban (1521/22)

Luther Junker Jörgként Wartburgban

1521. május 4-én Bölcs Frigyes választófejedelem parancsára Luthert elrabolják, mikor a wormsi birodalmi gyűlésről hazafelé tart. A fejedelem abban reménykedett, hogy így Luthert megóvhatja a birodalmi átok következményeitől.

Luther Wartburg várában is álnéven élt: Junker Jörg (György lovag) nevezi magát és szakállat visel.

Luther szenved ebben a száműzetésben, hiszen kis toronyszobája volt ökörszemes ablakkal, amin alig-alig lehetett kilátni. Luther ezért is nevezi a “madarak birodalmának”. Ez az az időszak, amikor Luther az ördöggel viaskodott és hozzávágta a tintatartóját.

Az Újszövetség lefordítása

Luther idejének nagy részében azt a Bibliát fordítja le németre görög nyelvről, amelyre hivatkozott Wormsban. Az Újszövetség lefordítása nagyjából 10 hét alatt elkészül, ami emberfeletti teljesítmény. Ezt a fordítást később Melanchtonék átnézik, majd 1522 őszén kinyomtatják, ez az ún. “Szeptemberi-Biblia”. A Biblia nagy népszerűségre tett szert, óriási mennyiségben elkelt. Az Újtestamentum nyelve vezetett a német irodalmi nyelv kialakulásához .

Ezt követöen megjelent az Ószövetség, majd 1534-ben a Biblia teljes német nyelvű kiadása, mely szintén nagy mennyiségben kelt el.

A Wittenbergi események Luther távolléte idején

Wittenberg a reformáció centruma lett, ahol a reformáció számos elképzelése megvalósult. 1521-ben három pap megházasodik és az miséket is reformálják. Luther az cselekményeket Wartburgból figyeli és szoros levélkapcsolatot tart fent wittenbergi társaival.

Különösen is fontos Melanchton Fülöp tevékenysége, aki 1521-ben megírja a Loci communes-t, ezzel teológiailag is megfogalmazza a reformáció gondolatait.

Luther 1522-ben a rajongók, a “Bilderstürmer” (képrombolók) miatt kénytelen visszatérni Wittenbergbe és a rajongókat (mint Andreas Bodenstein, azaz Karlstadt) megfékezni.

Luther visszatérése Wittenbergbe (1522-25)

Luther visszatért Wittenbergbe és visszavette a “reformáció stafétáját”

A rajongók első képrombolása után Luther visszatért Wittenbergbe. A visszatérés nem volt minden veszélytől mentes, hiszen még mindig birodalmi átok alatt állt. A Wittenberg felé vezető út “hithű” területeken át vezetett, de Luthert ez sem állíthatta meg, ha Isten ügyéről volt szó.

1522. március 6-án visszatér Luther Wittenbergbe és a hírhedt “böjti-prédikációival” igyekszik a reformáció mozgalmát a helyes medrébe visszaterelni, amely véleménye szerint radikálisan megváltozott, mivel a rajongók bomlasztóan hatottak mindenütt.

A kiátkozott Luther visszatérése még veszélyes, de Luther viszonylag biztonságban volt, hiszen a II. Nürnbergi birodalmi gyűlés határozata szerint a wormsi ediktum nem megvalósítható. A III. Nürnbergi birodalmi gyűlésen a kiközösítést újra megerősítették, de a reformáció addigra annyira meggyökeresedett, hogy Luther letartóztatása lehetetlen volt.

A következő években Luther azon dolgozott, hogy írásaival és prédikációjával tanítását a keresztyén életben is meg tudja valósítani.

“A világi felsőbbségről, hogy meddig tartozik neki az ember engedelmességgel” című írásában Luther a politikai etika alapját fogalmazza meg. Ebben a munkájában ismét mérsékelt beállítottsága jut kifejezésre.

A szociális ügyek új rendeletek bevezetését hozták magukkal, mint például az ún. “gonosz láda”. A község szociális és oktatási feladatait a régi egyház vagyonának bevonásával finanszírozták.

Luther legsűrgősebb feladatát az oktatásügy megreformálásában látta.

Luther és a parasztháború

A reformáció során újabb ellenségeskedés alakult ki. Ezúttal az ellenfelek saját soraikból kerültek ki, a radikális erőkből, amelyeket Luther rajongóknak nevez.

Münzer Tamás, pap és Luther egykori követője 1525-ben a közép- németországi parasztlázadások vezérévé lesz, melyek 1524-ben a sváb területeken lángoltak fel. Ezek a lutheri tanításokra hivatkozó rajongók a gazdasági viszonyok jogszerű átalakítását követelték akár a fensőbbségek letaszítása árán is.

Luther a prédikációiban – melyeket a lázongó területeken is tartott – az erőszakos cselekmények ellen fordult. Luther arra szólítja fel az embereket, hogy szabaduljanak meg a felsőbbségek önkényuralmától, de ne politikai és gazdasági, hanem szellemi értelemben. A parasztok oldaláról elutasításra talált Luther, hiszen követeléseiket nem támogatta, a parasztok viszont bíztak abban, hogy gondjaikat, problémáikat Luther is magáénak érzi. 

1522-tól 1524-ig Luther prédikációs tevékenysége kiemelkedő. Közép- Németországban prédikációs körutazást tesz, így 1522 őszén Erfurtban és Weimárban is járt . Luther az Evangélium hirdetését és magyarázását egész életében hangsúlyozta, és nagyon fontos feladátának tartotta. Olyan írásaival mint pl. “Az istentisztelet rendje az egyházközségben” és “Formula missae“(Mise formája) a korábban eltervezett istentiszteleti reformját vitte keresztül.

A parasztok rabló és gyilkos hordái ellen” című írása ennek hatására keletkezett, amely mindmáig az egyik legvitatottabb műve.

A parasztok május 15-én Frankenhausen mellett megsemmisítő vereséget szenvedtek a nemesség seregétől.

Luther házassága Bora Katalinal (1525)

Luther 1525. június 13-án kötött házasságot Bora Katalinnal.  Katharina von Bora elszegényedett nemesi családból származott, akit már gyermekkorában a nimbschai apácazárdába helyzetek el.  A nimbschai plébános segítségével 9 apácát szöktettek meg, akik, miután sikeresen kijutottak János szász fejedelem területeiről, Wittenbergbe érkeztek.  Az apácákat és köztük Katát is Luther házában – a néhai Ágostonos kolostorban – helyezték el.  Luther eleinte nem akart megházasodni, sőt a szökött apácákat kiházasítani is segített, de Bora Katalin kijelentette, hogy ő szívesen lenne Luther doktor felesége.  Miután Katalin kérőjét apja hazahívta és Kata továbbra is kitartott házassági ajánlatával, Luther végül beadta derekát, és elvette a nála 17 évvel fiatalabb Bora Katalint.  Barátai megpróbálták lebeszélni, Melanchthon egyenesen “szerencsétlen cselekedetként” értékelte, de Luther családi életével is példázni akarta a reformáció tanait.

Katalin átvette a háztartás vezetését.  Földet bérelt, a kolostor serfőzdéjében sört fõzött, rendbentartotta a házat, kosztosdiákokat látott el és vendégeket.  A volt kolostort drasztikusan átépítette Katalin, még fürdõszobát (ez még 200 évvel később is ritkaság volt) is kialakított. 

A Luther családba hét gyermek született, de csak öt élte túl a gyermekkort.  Később, mikor Luther nővére meghalt, az ő hét  gyermekét is Lutherék nevelték tovább. 

Luthernek szokatlan volt a társasélet, hiszen szerzetessé válása óta egyedül élt.  Maga írja: “az ágyban, amikor felébredek, két copfot pillantok meg, amelyeket ezelőtt nem láttam.”  Házassága után az apjával való rossz kapcsolat is helyrejött, az öreg Luther ismét szeretett fiát látta Mártonban.

Luther élete 1525 után

Luther a következő években az új rend kialakításán fáradozott.  Luther még mindig nem akart új egyházszervezetet létrehozni, szerinte nincs szükség új egyházi szabályozásra.  A választófejedelemnek is szüksége volt szabályozásra és a reformáció értékeinek megszilárdítására. Kérték Luthert, fejtse ki tanítását. 

Luther vizitációkat tartott (a választófejedelemség gyülekezeteit járta), és az ott látottak teljesen elszomorították.  Az emberek, az egyszerű nép nem értette, miért kell mindkét szín alatti úrvacsora, vagy, hogy mi a lényege a keresztségnek, gyónásnak.  Ami a legrosszabb volt, ezt még a papok, lelkészek sem tudták sok esetben.   

Az egyerű népnek szánt tanítását a Kis Kátéban (Kleine Katekismus) a Keresztelési könyvecskében (Taufbüchlein) és az Esketési könyvecskében (Traubüchlein) foglalta össze.  Luther a Kis Káté előszavában azt írja, hogy “aki ezeket nem tudja kívülrõl, az nem nevezhetõ keresztyénnek” .   A papoknak, lelkészeknek szóló dogmatikai tanítását a Nagy Kátéban (Große Kathechismus) írja le. 

Luther depressziós alkat volt, sokszor gyötörte letörtség, kedvetlenség,  ekkor mindig elõszeretettel énekelt.  Az mondta:  “aki énekel, kétszeresen imádkozik” (eredetileg Augustinustól származik a mondat).  Tõle származik a Klugsche Gesangbuch és a híres korál, az “Erõs vár a mi Istenünk”.

1534-re elészült a teljes Luther Biblia.  Luther 1522-ben lefordította 10 hónap alatt a teljes Újszövetséget németre, az Ószövetség fordítását 1530-as coburgi tartózkodása alatt viszi véghez.

A reformáció folytatása a birodalmi politikában

Az 1526-os Speyeri birodalmi gyûlésen kimondták, hogy a wormsi konkordátumot nem lehet betartatni (vagyis a reformációt nem kell üldözni), először volt lehetõsége a protestáns oldalon állóknak a reformáció megszilárdítására.  A tartományurak belátására bízta a birodalmi gyûlés a reformáció engedélyezését ill. tiltását.  Az 1529-es II. Speyeri birodalmi gyűlésen a reformációt betiltották az egész birodalom területén, a reformáció pártján állók ekkor kivonultak a tanácsteremből, vagyis “protestáltak”

Az 1530-as Augsburgi birodalmi gyűlésen betiltottak minden újítást, a császár nem mint független döntőbíró állt a gyűlésen, hanem mint a katolikus oldal képviselõje.  Ekkor olvasták fel az Evangélikus Egyház névadó hitvallását, az “Ágostai Hitvallást” (“Confessio Augustana”), amit Melanchthon fogalmazott meg, mert Luther nem vehetett részt a birodalmi gyűlésen, a kiátkozás miatt. 

Luther Augsburghoz legközelebb, mégis “védett” területen, Coburg várában várta a fejleményeket.  Melanchthonnal gyakran váltottak levelet. Luther a következőket írta az Ágostai Hitvallás elolvasása után: “Tetszik nekem ez a hitvallás.  Semmit sem akarok változtatni rajta.  Különben is miért tenném?  Én amúgy is képtelen lennék ilyen szelíd és mérsékelt hangon kifejteni tanításaimat.” 

A katolikus szövetkezésre, mintegy válaszként 1530-ben a protestáns fejedelmek megalakítják a Schmalkaldeni szövetséget, mely inkább katonai-politikai szövetség, mint vallási. 

Luther már 1528-ban megakadályozza egy vallásháború kitörését, ő mindig a békés, háborúk nélüli politika híve volt.  Sajnos az 1546-47-es schmalkaldeni háború kitörését már nem tudta megakadályozni 1546 februárjában bekövetkezett halála miatt.

Luther szerepe a vallási párbeszédekben; viszonya a reformáció többi irányzatához

Luther azon álláspontját, amit a fellázadt parasztok felé tanusított és a komprumisszum, amit a fejedelmekkel kötött, több oldalról is ellenszenvet váltott ki. Másik oldalról Luther még mindig a reformáció “nyomása” alatt állt, hiszen a római katolikus oldal nem csak teológiailag, hanem politikailag is támadta. Luther ezen hozzáállása népszerűsége rovására ment, egyre több korábbi követője hagyta el.

Már 1524-26 között volt egy vitája a a híres holland humanistával, Rotterdami Erasmusszal. A vita alapkérdése az volt, hogy van-e az embernek szabad akarata az Istenhez forduláshoz, vagy már a hívás is Isten munkája az emberben. Ez a vita áthidalhatatlan szakadékot teremtett a humanizmus és Luther között.

A folyamatos katolikus támadások miatt a svájci és németországi reformáció egységesítése már az Ágostai Hitvallás megfogalmazása előtt fontos volt. Luther és Zwingli az ún. “martburgi kollokviumon” egyeztették nézeteiket. Csak az úrvacsora kérdésében nem jutottak egyességre. A találkozás után Luther e szavakkal állt föl az asztaltól: “Más lélek van tibennetek!”. A reformáció két ágának egyesülése meghiúsult.

Luther utolsó évei (1540-46)

“Gyenge vagyok, nem bírom tovább.”

Luther utolsó éveit különbözõ betegségek nehezítették. Ezenkívül erősen megviselte Magdalena nevű leánya halála 1542-ben.

A kúria elleni harcai Luthert elfárasztják. Élete vége felé egyre élesebb szavakkal támadja a pápaságot, amely nem hajlandó észrevenni hibáit. Luther teljesen lemond róluk, amikor 1545-ben, egy évvel a halála előtt megírja “Az Ördög alapította római pápaság ellen” című munkáját. Ebben a munkájában a pápát már antikrisztusnak bélyegzi.

Tanárságát a wittenbergi Egyetemen szinte élete végéig folytatta, az utolsó előadását az alábbi szavakkal fejezte be: “Ich bin schwach, ich kann nicht mehr.”, vagyis “Gyenge vagyok, nem bírom tovább!”

Luther halála (1546)

A betegségek gyötörte Luther 1546. január 17-én indult utolsó utazására szülővárosába, Eislebenbe, ahol az egymással veszekedő mansfeldi grófokat akarta kibékíteni. A békítési szándékát siker koronázta, a civakodó testvérek kiegyeztek.

Luthernek már nem volt több ereje Wittenbergbe hazautazni. 1546. ferbuár 18-án eljutott oda, ahová égész életében vágyódott, Krisztus kebelére. A halálos ágyán ekképp imádkozott: “A kezedbe ajánlom lelkemet. Te váltottál meg engem, Te hűséges Istenem!” A meditációját e szavakkal fejezte be: “Koldusok vagyunk, ez így igaz!”

Négy nappal később nagy gyászmenet hozta a lázadó reformátor holttestét Wittenbergbe. Február 22-én temették el oda, ahonnan “pályafutását” elkezdte: a wittenbergi vártemplomba.

Az életrajz forrása: lutheran.hu