Az új tanév új tanárokat is hozott: Malatinszky Zita tanárnővel és Valuska Lajos tanár úrral készítettünk interjút, hogy megtudjuk, hogy tetszik nekik iskolánk.

Hogy tetszik az új iskola? Hogyan fogadták Önöket a gyerekek, tanárok?

Lajos bácsi: Nagyon tetszik az iskola! Nem is számítottam volna ilyen meglepően barátságos fogadtatásra, a kollegák is nagyon kedvesek és befogadóak. A gyerekekkel is könnyen szót értettünk, megbarátkoztunk.

Ha most visszagondol a gyerekkorára, elégedett azzal, hogy ide jutott, ezt érte el?

Lajos bácsi: Igen. Nagyon sokáig nem akartam tanár lenni és amikor eldöntöttem, hogy tanár leszek, akkor mindenképpen azt szerettem volna, hogy egy olyan helyen dolgozzak, ahol a gyerekek lelkesen tudnak belemenni abba, amit én szeretnék. Itt most olyan osztályokat tanítok, ahol nagyon jól motiválhatóak a gyerekek és nagyon jó velük dolgozni. Így tehát úgy gondolom, most ott vagyok, ahol lennem kell.

Mi inspirálta, hogy tanár legyen?

Lajos bácsi: Mint mondtam, sokáig nem akartam tanár lenni, viszont már középiskolás korom óta foglalkoztam gyerekekkel táborokban és az ottani gyerekekkel való foglalkozás juttatott el oda, hogy jelentkeztem
tanátképzőbe és aztán tanár lettem.

Miért pont magyartanár lett?

Lajos bácsi: Mindig nagyon szerettem olvasni, mindig a könyvek világában éltem, nagyon szerettem az irodalmat és  leginkább ez foglalkoztatott.

Hogy kerültek a mi iskolánkba?

Lajos bácsi: Mindig is kerestük a kihívásokat és úgy éreztük, hogy nagyobb kihívással kerüljünk szembe, ahhoz el kell jönnünk és egy új helyet kell keresnünk, ahol újra fel tudjuk építeni magunkat és meg tudjuk mutatni, hogy mit tudunk.

Van hobbija Tanár Úrnak?

Lajos bácsi: Igen, az egyik hobbim a zenélés, gitározás. Gyomán a Tűzmenedék együttesben gitározok, énekelek megzenésített verseket több mint 10 éve. A másik pedig, hogy én nyerges szíjgyártó mesterséget tanultam, és nagyon szeretek bőr dolgokat készíteni.

Várják az Angyalavatót? Hogyan készülnek erre az eseményre?

Lajos bácsi: Jaj, nagyon nagy frászban vagyunk! Még készülőben vagyunk, inkább úgy mondanám. Nagyon várjuk, persze! Ez egy izgalmas dolog, soha ilyet ezelőtt még nem csináltunk, de igyekszünk eleget tenni a feladatnak és megpróbálunk szórakoztatóak lenni.

Ha jól hallottam, Zita nénivel indítottak egy disputa szakkört. Honnan jött az ötlet?

Lajos bácsi: Tíz évvel ezelőtt kezdtünk el disputázni középiskolás diákokkal és ez idő alatt felépítettünk egy közösséget, egy disputakört – így kézenfekvőnek tűnt, hogy ha új helyre kerülünk, ott is megpróbáljuk megszerettetni a diákokkal a vitázás szépségeit, ezt a jó kis szellemi társasjátékot, ami a disputát takarja.

Miért döntött tanárnő a magyar és a történelem tantárgyak mellet? Mikor jött rá, hogy tanár szeretne lenni?

Zita néni: Az én történetem úgy indult, hogy a szüleim mérnök embernek akartak taníttatni, matek szakos osztályba is jártam. Apukám mérnök volt, a nővérem is mérnök lett, mert annak kellett lennünk. Viszont ebben az osztályban nem éreztem jól magam: körülöttem mindenki matekzseni volt, de én rájöttem arra, hogy ez nekem nem fog menni. Nem volt sikerélményem, sok időt elvett tőlem. Ekkor úgy döntöttem, hogy más terület felé nézek. A magyar és a történelem mindig is közel ált hozzám, egyrészt mert sokat olvastam, másrészt, így visszagondolva, mindig is ilyen típusú versenyekre jártam. Mindig is ez ment nekem jól. 16 éves voltam, amikor rájöttem és úgymond szembementem a szüleim akaratával.

Már gyerekkorában is sokat olvasott? Mi volt az a könyv, amire máig szívesen visszaemlékezik?

Zita néni: Rengeteget olvastam. Abban az időszakban az indiános könyvek voltak a kedvenceim, de szerettem a Verne-könyveket és persze a pöttyös, csíkos könyves sorozatokat. Középiskolás koromban már az, hogy Jókait, Móriczot, külföldi szerzők könyveit olvastam, szinte természetes volt.

Mostanában egyre elterjedtebb az elektronikus olvasás. Tanárnő mit gondol erről?

Zita néni: Hiába próbálkoztam már én is telefonon, vagy a családomtól kapott e-book olvasón olvasni, mindig visszatértem a könyvformához. Mert van egy ilyen „dilis” szokásom, hogy ha a történet nem úgy halad, vagy izgatott vagyok a cselekmény fordulatai miatt, előrelapozok a könyvben. Ezt például az e-book olvasómban nem tudom úgy megoldani. Nyilván ha utazik az ember, vagy nyaralni megy, sokkal praktikusabb elektronikusan olvasni. De amikor lehet, maradok a klasszikus verziónál.

Milyennek látja a mi református iskolánkat így, egy kis idő eltelte után?

Zita néni: Különbséget érzek abban, hogy bár vallási iskolából jöttem, ott még nem működnek annyira a hitéleti dolgok, mint itt. A város is elfogadja és így a gyerekek is ezt a fajta „hagyományt”. Nehéz elmondani, de érződik akár a légkörben is ez a fajta szeretet és gondoskodás.

Milyen volt az első benyomása itt Mezőtúron, az iskolában?

Zita néni: Az első benyomások is azt hozták, amit vártunk, ami most kellett nekünk a férjemmel. Nyugodt légkör, kedves emberek, azt csinálhatjuk, amit szeretünk, ami nem más, mint a tanítás. És ezt itt megtaláltuk.

Köszönjük az interjúkat, további jó munkát kívánunk iskolánkban!

Jó ez a csapat, mindenki mondja,
jó ide járni, nem vitás,
túlélte eddig, mind aki itt volt,
ez nem csalás és nem is ámítás.
Ha belépsz a suliba, barátokba botlasz,
bár nem vakít a folyosón a fényesség,
Bármerre mész is, ismerősbe botlasz,
s felhangzik az „Áldás, békesség!